Bogár László: Indexre tettek

A Magyar Hüperión első számának megjelenését követően (2013. május) a liberális újságírók egy szánalmas kritikával hozakodtak elő, amire nem sokkal később Bogár László, a lap egyik alkalmi szerzője válaszolt. Mivel, ahogy a szerző is írja, ez lejárató szándéka ellenére sokkal inkább „ingyen reklámként” hatott, a későbbiekben a baloldali média jobbnak látta a folyóiratot teljesen elhallgatni.

A mai fiatalabb nemzedékek számára talán már nem is egészen világos, hogy mit is takar a címben jelzett kifejezés. Nos, az indexre tenni szófordulat annyit tesz, hogy valakinek a gondolatait, de legalábbis azok szóban és írásban való terjesztését megakadályozzák. Az eredete közel félezer évre nyúlik vissza, és a lexikonban ezt olvashatjuk róla: „Az Index librorum prohibitorum (latin, jelentése: tiltott könyvek jegyzéke) azon könyvek listája, amelyeknek olvasásához a római katolikus egyház nem adta hozzájárulását, és hívei számára kifejezetten tiltott. A lista összeállításának az volt a célja, hogy megakadályozzák a teológiailag helytelen, a katolikus hit és erkölcs szempontjából veszedelmes tanok terjedését.”

Magyarország vezető internetes hírportálja nyilván nem véletlenül választotta a nevét. Ha jóhiszeműen közelítünk a kérdéshez, azt is feltételezhetnénk, hogy az index szó a portál nevében egyszerűen csak „jegyzék, lista” jelentésében szerepel, vagy „mutatóként”, hiszen egy ilyen jegyzék, lista „megmutatja” például, hogy a történések közül mi fontos és mi nem. És ez nem csekélység, sőt ez a „tematizációs” hatalom közvetlen megnyilvánulása, márpedig a tematizációs és értelmező hatalom a globális média két rejtett és ellenőrizhetetlen hatalomgyakorlási formája.

A tematizáció azt mondja meg, hogy „miről”, az értelmező hatalom pedig azt mondja meg, hogy „mit” illik gondolnia annak, akinek kedves az élete. Vagyis annak, aki nem akarja, hogy indexre tegyék. És ezzel el is jutottunk a lényeghez.

Az Index ugyanis érdekes, színes, elegáns, liberális, kiegyensúlyozottságra törekvő portál. De csak azért lehet ilyen, mert az általa tiltójegyzékre tett személyek nevetség tárgyává tételének és/vagy megbélyegzésének piszkos munkáját „bátor és gerinces” módon a blogjainak „névtelen” ítéletvégrehajtóira hagyja.

„Indexre kerülésem” történetével önmagában nem merném untatni a Magyar Hírlap olvasóit, ám úgy érzem, a következőkben összefoglalt történet messze túlmutat szerény személyemen, mert megmutatja a megbélyegzés és nevetségessé tétel kegyetlen mechanizmusát. Mivel néhány napja egy éven belül harmadszor kerültem az Index tiltólistájára, ez felbátorít arra, hogy összefoglaljak néhány gondolatot a mechanizmus működéséről.

Az első esetem 2012. április 15-én történt. Másnap a Corvinus Egyetemre voltam hivatalos, egy hallgatói körrel találkoztam, akik jelezték, hogy harminc fő körül szoktak összejönni általában. Ám 15-én, vasárnap délután felkerült az Index főoldalára egy hír az előadásomról, kiemelve pedig ez a mondat virított: „Jogtanácsosunk javaslatára nem fogom leírni, hogy Bogár László a Nemzet Hülyéje.” Érvelés, vita nincs, csak ítélet, a fenti hangfekvésben. Másnap harminc fő helyett több mint százan voltak kíváncsiak rám, és ez azt is jelzi, hogy a létrontó szándék nem mindig tud célba érni, az ingyenreklám pedig kétségtelenül jól jött, derűsen beszélgettünk, és sokan elmondták, hogy kifejezetten ez az Index-bejegyzés ösztönözte őket arra, hogy eljöjjenek.

A második eset 2013. július 14-én történt, a fő célpont ezúttal látszólag nem én voltam, hanem a Magyar Hüperión című új elméleti folyóirat, amelynek beköszöntő számába én is írtam egy cikket, és az Index bejegyzése ezt torolja meg. Javarészt velem foglalkozik, a címben is tőlem idéz, kétségtelen, kissé kevésbé útszéli stílusban, mint az előző esetben, és ráadásul úgy, hogy közben megint óriási ingyenreklámot csinál az új folyóiratnak. (Amit egyébként a szerkesztőség nevében ezúton is köszönök.)

És végül a harmadik eset, amely hogy, hogy nem, éppen azon a napon került ki az Index címlapjára, amikor itt, a Magyar Hírlapban megjelent egy írásom Ez már nem elmélet… címmel. Arról írtam, hogy ami a világban „történik”, az már nem „összeesküvés-elmélet”, hanem napi rutin szintjén zajló „összeesküvés-gyakorlat”. Érdekes módon éppen erre a napra időzítették annak a felmérésnek a közzétételét, amelyben arra a „megdöbbentő” következtetésre jutottak, hogy a magyarok jelentős része hisz abban, hogy a „titkos háttérhatalom” létezik. Az alábbiakat írták: „A Magyar Ember abszolút vevő a különböző háttérhatalom-elméletekre. A vizsgálatból ugyanis kiderült: a magyarok 42 százaléka »tudja«, hogy nem a kormány irányítja az országot, hanem valakik a háttérből mozgatják a szálakat, és csak a magyarok 36 százaléka veti el egyértelműen ezt a nézetet.” (Tegyük hozzá, ennek a harminchat százaléknak körülbelül a fele magából az „összeesküvés-gyakorlatából él”, méghozzá nem is rosszul, így még szép, hogy azt hazudja, hogy nincs az a háttérhatalom, amely a kitartója!) Majd ezzel zár: „A háttérhatalom-elmélet Bogár Lászlón kívül leginkább az ún. »alacsony státuszú« — legfeljebb szakmunkás végzettségű, szegényebb — férfilakosság körében elterjedt”.

Újra csak köszönet azért az elismerésért, hogy a jelek szerint lehet némi szerepem abban, hogy a társadalom szegénységre ítélt többsége legalább is ébredezőben van, és lassan megérti, hogy a magát nem létezőnek tekintő birodalom hogyan fosztja ki olyan példátlan kegyetlenséggel, mint eddig még senki a történelmében. A legmulatságosabb, hogy ezekkel az írásokkal ők maguk szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy ez az „összeesküvés” létezik. Ezek az akciók ugyanis a „nem létező” birodalom védekező-reflexei, és a jelek szerint még arra sem ügyelnek, hogy ezzel ők maguk teszik nyilvánvalóvá a létezését. Hogy aztán tényleg nem látják ezt a meglehetősen egyszerű összefüggést, vagy valami más ok húzódik meg a törekvésük mögött, az majd az általuk előidézett „szép új világban” fog eldőlni.

Magyar Hírlap, 2013. augusztus 20. kedd