2015. május 5., kedd

Szabad wifi, láncravert lélek

A téma apropóját egy gimnáziumi házi feladat adta. Azt kapták az ifjak feladatul, hogy készítsenek egy profilt Rómeónak és Juliának, végül ismertessék őket össze Facebook-on. Egy jóérzésű embert rögtön kiver a víz, amikor ilyet hall, Shakespeare pedig forog a sírjában. A következőkben azt fogjuk vizsgálni, hogy miért és hogyan alakul ki a virtuális élet, mint vámpirizmus, különös tekintettel a Facebook világára.


Egy a Youtube-on is megtalálható interjúban, Allan Watt elmesél egy történetet a TV megjelenéséről, a saját szülőhelyén. „Emlékszem, hogy ilyen kicsi voltam, és a szüleim a helyi parkba vittek minden hétvégén. Útközben egymás után haladtunk el a sok pár mellett, akik szintén hozták ki a kölköket. Amikor kiértünk a parkba, ott mindig volt 1000-1500 pár a füvön, a völgyben. Ott került minden megvitatásra a helyi politikától, a nemzeti politikán át a szakszervezetekig. Mindenki vegyült mindenkivel, régi iskolatársakkal, stb. Ez a rendszer, ebben a formában, akkor már évszázadok óta működött. Az emberek kommunikáltak, igazi gondolatokat, érzéseket, amiket fontosnak tartottak a maguk szempontjából vagy a közösség szempontjából, szóval beszélgettek. Akkor amikor a TV megjelent nagyjából egy hónap telt bele, és utána lemehettem a parkba bármelyik hétvégén, és senki, de tényleg senki nem volt ott a völgyben. Szó szerint, egyik napról a másikra számolta fel azt a fajta szocializációt, azt a fajta interakciót az emberek között, és azt a tradíciót, amiről beszéltünk. Azt, hogy kicserélték nézőpontjaikat, elújságolták egymásnak a friss híreket, segítettek egymásnak, annak aki beteg volt, vagy bármi baja volt, mindenki segített a másikon. Attól kezdve, ha elmentél a hosszú-hosszú házsorok mellett, – és úgy hívták őket, hogy sorházak, mert összeértek és hosszú sort alkottak –, akkor este csak azt láttad, amint az a kékes színű fény villódzik az ablakokban. Ez volt a vége, a vége az igazi közösségeknek.”

Igazán drámai történet, és mindannyian megéltünk hasonlót a rádió, a tv vagy az internet elterjedésével. Balgaság lenne ám azt gondolni, hogy mindez spontán módon ment végbe. Angliában ekkor kormánytámogatással jutottak tv-hez, a legszegényebb családok is. Ebben az esetben két legyet ütnek egy csapásra, mert nem csak a készség vész el az egyéni gondolatok kialakítására és megosztására, hanem a tér utáni igény is, ahol organikus módon ez a folyamat végbemehetne. Okosan konstruált ördögi kör. Úgy vannak kialakítva a televízióban sugárzott műsorok, hogy mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A manipulációt úgy valósítják meg, hogy nem az értelemre hatnak első sorban, hanem érzelmi szálakat pengetnek, vagy még ennél is mélyebben lévő lelki tartományra hatnak. Például nőkkel kapcsolatban a kötelességérzetre szoktak apellálni, vagy a felelősségérzetre a család és a gyermekek irányában. Óvni a gyereket a bacilusoktól, fertőzésektől, veszélyes helyektől és szituációktól. Olyan mértékben sulykolják, hogy ez rögeszmévé válhat. Így lesz pedánsan tisztaságmániás, hipochonder, vagy annyira félti a gyerekét, hogy belebetegszik, esetleg hisztérikus lesz. Márpedig amire a szemlélet irányul, az  megelevenedik. Ha mindig mindenütt bacilusokat lát, és fél is ezektől, akkor biztososan meg fog betegedni, mert amivel a tudat azonosul, azzá válik.

Férfiaknál jó példa a sport, ahol azonosulhatnak „hősökkel” és harci szituációkkal. A hétköznapi életben nincs már jelen olyan terület, sem lehetőség, amelyben ezt a – férfi lényétől elidegeníthetetlen – magatartásformát gyakorolhatná. Virtuálisan elégíti ki tehát ezt az igényt, sportközvetítések nézésével. Filmeknél a bevett módszer az, hogy dramatikus elemekkel elérik, azonosuljon a néző a szereplőkkel. A „hősök” jó célért küzdenek, mondjuk a világ megmentéséért. Hogy könnyen végbemenjen az azonosulás, a hős egy átlagember, aki véletlenek folytán lesz világmegmentő. Rögtön két szuggesztió. Az első az, hogy egy átlagemberből hős lehet. Mint említettük, igény van a harcra, a bizonyításra, de nincs meg a terület, sem a lehetőség erre. Az igény fokozott, mert már előzetesen azt sulykolták az emberbe, hogy „ő csupán egy porszem a világegyetemben”, óriási deficittel indul. Nincs hatalma a környezete felett, globálisan pedig főként nincs. Mégis vágyik a hatalomra és ezt a film megadja, virtuálisan.

A második szuggesztió a véletlen. Nem képes ilyen embert próbáló szituációt kialakítani az életben, passzivitása folytán. Adjuk hát meg neki, majd a véletlen elhozza. Mivel – többek között – magától a tv-nézéstől lesz passzív, ez újfent egy ördögi kör. Azért lesz passzív, mert a képernyő bámulása egyoldalú folyamat. Nem olyan, mint a való élet, nem élő valóság, ezért nem is lehet befolyásolni. Ebben az állapotban csak befogadás van, de nincs jelen az alakítás, hatás. Ide illik egy idézet Gerald Hüther neurobiológus professzortól: „De most hirtelen beköszöntött ez az új korszak. Egyre nehezebb lesz megérteni az okokat és okozatokat. Például, hogy miért is mozog a nyíl a képernyőn jobbra, ha mozgatjuk az egeret. Az értelmi összefüggésnek ez a hiánya azt eredményezi, hogy a gyerekeket egyszer csak nem fogja érdekelni a kauzalitás. Ez az emberi agy fejlődésének egyszerű konzekvenciája. Kvázi megtanulják, hogy a dolgokat a mögöttük rejlő értelem megragadása nélkül kell elfogadniuk.”

Egy ponton túl, azonban váltani kellett a tv-ről az internetre. Ennek az az oka, hogy egy bizonyos negatívum csak ideig-óráig életképes, idővel felébrednek ellenerők, és kialakul egyfajta immunitás az adott dolog (tv) ellenében. Emellett elérkezett az idő, a következő lépés megtételére lefelé, a kollektívumban való felold(ód)ásra és a tudat fényének kioltására. Mint szó volt róla a tv elsorvasztotta a valódi közösségeket, most az internet alulról szervezi őket újjá, minőség és mélység nélkül. Az interneten arctalanság uralkodik, nem kell személyesen kiállni a szavakért, nincs valódi tétje a kijelentéseknek. Hatalmas információáradat, ömlesztve. Található minőség, de olyan hatalmas mennyiségű szemét takarja el, hogy isteni csoda, ha az ember rátalál. A próbatétel és versenyszellem mellett, a valahová tartozni akarás is ős-szükséglete az embernek, ezt ma az internet pótolja. Olyannyira igaz ez, hogy kocsmákban emberek képesek társaságban is a telefonjukat nyomkodni, élvezve a wifi „jótékony hatásait”. Ugyancsak Allan Watt említi, hogy egyszerre töltötték fel a szórakozó helyeket televíziókkal, ez Magyarországon is így történt. A bömbölő, ordenáré zene mellett, egyként arra szolgál, hogy ne lehessen nyugodt eszmecserét folytatni. Sokakban felébredt az ellenállás, hát most a wifi sunnyog, furakszik.

Az internet ezerarcú negatívumait a Facebook képviseli legerősebben. Rengeteg lehetőség adódik itt a szétszóródásra. A már említett passzív állapot újfent megjelenik: görgetni-görgetni lefelé, bambulni a képekre, címszavakra.  Ez már a „szörfözést” is alulmúlja, mert ott lehet még jelen tudatos elem, a keresésben. Itt már csak szelekció folyik. Olyan, mint a spontán asszociációk világa, de itt a bambuló helyett asszociálnak, neki csak görgetnie kell.


A spontán asszociációkat a Heineken reklámok jól szemléltetik. Egy „szakállas jó pasi” megy a hajón és csak úgy spontán történnek vele a dolgok, de úgy, hogy az nagyon menőnek és „szinte tervezettnek” tűnik. Minden ügyeskedése látványos, sikerül. Nincs logika a történések közt, azok valamiért hibátlanul adódnak, végül mindenki ünnepli Jóskát, a szakállast. Valójában ez az ember fejében lejátszódó csapongó gondolkozás, ami uralatlan, irányítatlan. Ebben a reklámban, ennek az elveszett állapotnak a dicsőítése folyik, és érdemes körültekinteni, hogy milyen mértékben szaporodtak el a szakállas ifjak. A lányok furcsa mód vonzódni kezdenek az ilyenekhez, pedig eddig a metroszexuális hímlények voltak náluk terítéken. Kísértetiesen egyszerű játék ez, hiszen nincs védelem a szuggesztiók ellen, nincs tudatosság.

Vizsgáljuk meg, mire szolgál a tetszikezősdi! Alapvetően egyfajta sulykolása és szoktatása a demokráciának. Az a menő, aki több tetsziket kap. Így a hamis és amúgy sem létező demokrácia  elindul útjára a virtuális társadalomban. Már nemcsak a politikus prostituálja magát és akar nép-szerű lenni, hanem az egyes ember is mindent azért tesz, hogy tetsszen a tömegnek, azon a nívón, amivel az rendelkezik. Újra egy alantas módszert láthatunk. Az embernek azt a természetes vágyát lovagolja meg, miszerint szeretne versenyezni, sikerélményt szerezni. Emiatt annyira fontos a Facebook a gyerekeknek, különösen a lányoknak.


A Facebook egyébként elővételezi a „tökéletes demokráciát”. Ha a demokratikus elvet végigvisszük, oda jutunk, hogy mindenről, minden pillanatban szavazni kell. Agyrém, de mégis lehet ilyet látni, amikor emberek a létező leglényegtelenebb csepürágásaikat osztják meg, mások pedig ezt méltatják, szavaznak rá. Ha még ez nem volna elég, van itt még valami, az ördög a részletekben rejlik. Sok helyen nincs arra lehetőség, hogy az ember a nemtetszését kinyilváníthassa. Az engedelmes rózsaszín báránykáknak csak bólogatni szabad, lázadozni, fejet rázni nem. Ez egy olyan állapotot céloz, amit antidepresszánsok váltanak ki. Bíbor köd, az embernek minden jó, mert már semmi nem számít.

Keleti és nyugati ember mosolyának különbözősége egyébként itt érhető tetten. A keleti ember azért mosolyog, mert megnyugszik Isten akaratában, ami vele történik, ami őt éri nem véletlen következménye, hanem Isten akarata és célja van. Ez mégis egy aktív állapot, mert keresi Isten arcát a történésekben, hogy  mit mond neki az Úr. Keleti ember lényének legjavát adja a mosolyban, a nyugati ember üres, ezért mosolyog bárgyún, és jobb a békesség, csak konfliktus ne érje. Csakúgy véletlenül történnek vele a dolgok, nincs felsőbb értelme, sem tanulsága a tapasztaltaknak. Kínjában mosolyog, mert nem ért semmit, átadja magát a történéseknek. Majomból lett porszeme a világegyetemnek. Vigasztalan állapota ez a létezésnek, ám mégsem reménytelen, mert vissza lehet találni a rengetegből a tisztásra, ahogy a víz is visszavándorol a folyómederbe.

Olyan értéket kellene tulajdonítani a dolgoknak, amivel azok ténylegesen rendelkeznek, a modern élet vívmányai legfeljebb eszközök, de nem válhatnak céllá. A tv szemétre való, de az internettel kénytelenek vagyunk együtt élni, mert nélkülözhetetlenné tették. Aki szívből keresi az értékeset, mindenütt fellelheti, még az interneten is. „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.”

Patmosz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése