A következő írás kivándorlásról szól és mellőzni fogja a bevett formákat. Itt nem szerepelnek statisztikai adatok, sem grafikonok, elnézőek sem leszünk. A gazdasági szempontot is mellőznénk, de pontosan e szemlélet túlburjánzása okozza az itt vizsgált problémát. Ez következmény, de minket az eredő érdekel, az elszabadult „menekülhetnék” oka. Kezdjük egy úgynevezett „Reggeli mese” című propaganda írással, ami a Népszabadságban jelent meg, Kácsor Zsolt kezének végterméke.
„Hatvankét éves vagyok, van egy
fiam és egy unokám, illetve csak volt, mert a fiam és a felesége három évvel
ezelőtt úgy döntött, hogy lelépnek innen. A lehető legmesszebbre mentek:
Új-Zélandra. A fiamnak festő vállalkozása volt idehaza, nyolc dolgozója volt,
de az egyik munkát nem fizették ki neki, s akkor becsődölt a cége. Az egyik
megyeszékhelyen elvállalta egy nagyberuházás kifestését – ne írja le, hogy
melyikét –, és nem utalták neki a munkabért. A fiam a saját pénzéből megvette
az alapanyagot, fizette a szobafestőket, határidőre végzett, de a megrendelő
nem fizetett. A fiam hiába nyújtotta be a számlát, a nagyvállalkozó arra
hivatkozott, hogy neki is tartoznak. És nevetett! Azt mondta az a szemét
paraszt a fiamnak nevetve, hogy ha Magyarországon mindenki megadná a tartozását,
akkor padlóra kerülne a magyar gazdaság, mert a gazdaságot az tartja mozgásban,
hogy mindenki mindenkinek tartozik. Az egyik ügyvéd azt mondta a fiamnak, hogy
pereljen, mert aláírt szerződése van, egy másik ügyvéd azt mondta neki, ne
pereljen, mert öt évbe is beletelik, mire a bíróság jogerősen kimondja, hogy
neki van igaza. Végül a fiamnak elege lett, és egy napon azt mondta nekem, hogy
ebből az országból elég volt. Ő soha többé nem akar egy olyan országban élni,
ahol az elvégzett munkát nem fizetik ki, és még ki is nevetik érte, ha a jussát
kéri. S akkor elszégyelltem magamat a hazám miatt. Képzelje el, én szégyelltem
magamat érte, hogy ide szültem a fiamat. A feleségével elővették az unokám
földgömbjét, megnézték rajta, hogy melyik az az ország, amelyik a legmesszebb
van, s ahol beszélnek angolul, aztán idehaza eladtak és felszámoltak mindent, s
elindultak négy bőrönddel. Ennek már három éve.”
Nézzük meg e történet mit mond,
azt hogyan mondja, és mi a célja vele! Azt mondja, hogy teljesen jogos és
érthető, ha itt hagyod ezt az országot, mivel a munkaadód gerinctelen, te pedig
gerinces vagy. Úgy mondja, hogy szinte bárki beleképzelheti magát a „hősök”
bőrébe, hiszen sokunkkal történt hasonló eset. A célja az, hogy aggályok nélkül
hagyd itt a hazád, hiszen úgy sem tehetsz mást. Olyan ez a történet, mint a jó
film, amely magával ragad, mintha csak rólam szólna! Ha belesétál az ember e
csapdába kész a baj. Úgy szúrja szíven magát, hogy még csak nem is tud róla.
Először azonosul a főhőssel, majd felébrednek benne ugyanazok az érzelmek, a
harag az igazságtalan munkaadóval szemben. Megéli a csalódást és ugyanazt a
tehetetlen érzést. Megmutatják neki a megoldást és bólint: hát tényleg nincs
más út! Lehet, hogy azelőtt úgy gondolta, ő magyar ember, szeret itt élni és
itt is kell élnie, de most már hajlik arra, hogy elfogadható, ha valaki menni
akar. Remélem kiviláglik az ördögi módszer, ez különbözteti meg a baloldali
médiát, a jobboldalitól. A baloldal manipulál érzésekkel, érzelmekkel,
érzetekkel, vágyakkal, félelmekkel, a legkevésbé tudatos és így a legnehezebben
uralható, de egyszersmind a legelementárisabb, legerősebb lelki tartalmakkal. A
jobboldali média gondolkodásra sarkall, azt szeretné, hogy a tudat megelevenítő
fénye minden sötét sarkot bevilágítson. Ez az írás is ezen dolgozik, nézzük hát
meg, mit ír még a sötétség hírnöke, miként folytatódik a „mese”!
„Jól érzik magukat, soha többé
nem akarnak hazajönni. A fiam alapított egy új vállalkozást, megélnek belőle,
de azt mondják, nem a pénz a legfontosabb, hanem a stresszmentes élet. Nem
idegesítik magukat, és amikor szóba hozom nekik, hogy mi folyik itthon,
leállítanak. Nem akarják már tudni. A kisunokám ötéves, gyönyörűen beszél
angolul, de nem hagyjuk, hogy a magyart elfelejtse, úgyhogy én is sokat mesélek
neki szép, magyar meséket.
Igen, mesélek neki itthonról!
Vénségemre megtanultam skype-olni, és minden este mesét mondok Danikának
magyarul. Illetve reggelenként, mert Magyarország és Új-Zéland között tíz óra
eltérés van, amikor én kelek, ők már fekszenek. Reggelente megcsinálom a kávét,
bekapcsolom a számítógépet, előveszek egy mesekönyvet, és pontosan kilenc
órakor felhívom skype-on a fiamékat. Ott akkor már este van, s Danika várja,
hogy meséljek.
Amikor meglát, már kiabál, hogy
hej, mordézom adta, mit locsogsz, cinege húgom, mindjárt hátra kötöm a
sarkadat! Ez Móra Ferenc meséje, az unokám egyik kedvence, már fejből tudom az
egészet, úgy kezdődik, hogy Mackó bácsi alig törölte meg a száját ebéd után,
kifeküdt a napra szundítani, s már éppen lecsukódott a szeme, mikor hallja,
hogy két cinegemadár beszélget a feje fölött a bükkfaágon.
Azt kérdi az egyik cinege, hogy
csin-csin-csin-csincsere, mi az újság erre, mire mondja a másik, hogy nincs
erre, nincs erre, nincs erre, ami van is, kicsit ér, kicsit ér, kicsit ér,
medvén lovagol a sündisznócska. Amikor idáig érek, Danika már nagyon nevet
Új-Zélandon, s kiabálja, hogy hej, mordézom adta, lánchordta, mit locsogsz?!
Délelőtt fél tízre befejezem az
esti mesét, mert akkor már Danika megy aludni, én meg csak bőgök itthon, mint a
szamár, hogy talán sosem látom többet, de a kisunokám szerencsére ezt már nem
hallja, mert a gépet mindig időben kikapcsolom.”
Ennek a történetnek, csak
vesztesei vannak, de ez nem látszik elsőre. Arról nem szól a fáma, hogy milyen örökre
itt hagyni 25 éves barátságokat, a rokoni kapcsolatok szálait ilyen durván
megmetszeni. Már a kiindulás beteges, miszerint a lehető legmesszebb akar menni
innen. Ebből látszik az emocionális elragadtatás, bosszúra vágyik és nem látja,
magával tol csak ki. Mehetne Németországba akár vagy bárhová Európában, ha több
pénz kell, de mint tudjuk nem az esze dominál. Egyáltalán miért lényeges
mindenképp vállalkozónak lenni, miért nem elég a beosztott szerep? Nem tetszik
neki az alárendeltség, vagy nem futná mindenkinek okostelefonra? Választhatná a tisztes szegénység útját,
akkor lenne család, szülőföld, barátok, csak az igényeiknek és vágyaiknak
kellene megálljt parancsolni. Bizonyosan okozna némi stresszt első körben, azt
meg ő nem szereti. A baloldal 150 éve azt sulykolja, hogy a szegénység a bűn
melegágya, lehet „hősünk” elhitte. Ez egy rosszhiszemű szuggesztió, amely
ellentmond a tapasztalatnak, de még a logikának is. Aki rászorul másokra, mások
önzetlenségére, az az ember ismeri az önzetlenség értékét. Hamar rájön, hogy
amit adok, azt kapom, ahogyan nézek, az néz rám vissza. Önzetlenség és hála
hamar egymásra találnak, mert egymásból lépnek ki. Liberálisék lelkivilága
viszont mocskos, végső soron arra játszanak, hogy elfogadjuk végre, az ember
valójában állat. Ha szegény és nincs mit enni neki, vagy gyermekének, szerintük
a fajfenntartás érdekében bármire képes lesz. Az ókorban nem egy eset volt,
hogy valaki azért halt éhen, hogy a méltósága, az adott szava, vagy az elvei ne
szenvedjenek csorbát. Nem állat az ember, de elállatiasítani, lealjasítani le
lehet, ez a szuggesztiók mértékétől és erejétől függ. Ezen ügyködik a modern
világ, sőt ez maga a modern világ. A történet teljesen modern, minden lóg a
levegőben, a történéseknek – nincs
valódi – csupán illuzórikus okuk van. Miként gondolhatja bárki, hogyha elmegy a
pontból b pontba, avval/akkor bármi megoldód(hat)na. A saját lelkét magával
viszi, amitől eddig szenvedett eztán is fog, csak a díszlet változik. Ez a
megoldás valójában álmegoldás, mert ha meg akarná oldani problémáját, akkor
a probléma eredőjéhez kellene eljutnia, de a meneküléssel még a lehetőségét is
elvágja ennek. Nem véletlenül születik valaki egy adott nemzet tagjaként. Ezen
a helyen, ezen a nyelven, ebben a közösségben képes csak kibontakozni
emberként. A gond ott van, hogy aktuálisan ez a hely már nem az a hely, ez a
nyelv nem az nyelv, és a közösség sem úgy magyar, hogy az valódi minőségeket
jelenítene meg. Ha nem kutatja a múltat, az ott fellelhető értékeket, akkor
nincs rá valódi oka, hogy itt éljen. Értéktelenség, értéksemlegesség mindenütt
jelen van nyugaton a multikultinak köszönhetően, ha csak pénz kell, ott több
van. Vannak olyanok, akik idegenlégióba mennek ki dolgozni azért, hogy évek
múltán hazatérjenek megfelelő anyagi alappal. Számukra ez szükséges rossz,
ebben nincs is kivetnivaló.
Visszatérve a történethez,
Nagyi lelkivilága érthető, ő helyesen cselekszik, mégis hiányzik a pozitív perspektíva, jövőkép, vagy
megoldás. Pedig minden jó, ha jó a vége, egy mese befejezése nem lehet negatív,
az csak lefelé taszítja az embert, a kilátástalanságba. Mi így fejeznénk be:
Egyszer aztán elfelejtettem
kikapcsolni a gépet, ott pityeregtem előtte. Egy darabig hallgatták a
szipogásomat, azután kikapcsolták a skype-ot. Szégyelltem magam, de nem volt
már mit tenni. Aztán napokig nem jelentkeztek, ami nagyon rossz hatással volt
rám, mert a kisunokám tartotta bennem a lelket, az életet. Úgy tűnt a fiam,
vagy a felesége megharagudott a gyöngeségemért. Egy hétig enni sem volt kedvem,
se erőm. Aztán egyszer kopogtattak. Csodálkoztam, hogy ki lehet kíváncsi egy
ilyen haszontalan öreganyóra, biztos a postás... Odavánszorogtam, már
dörömbölt. Kinyitottam, nagy fényesség, hát ők álltak ott! Emlékszem a fiam
szavaira: Aggódtunk anyu, itt vagyunk mindannyian! Eddig is te tartottad
bennünk a lelket és haza is te hoztál!
Patmosz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése