A politikai mozgalomra leselkedő veszélyek

Részlet C. Z. Codreanu „Legionáriusoknak” című írásából.

Az országban nagyszerű hangulat uralkodott. Nem hiszem, hogy román földön sok olyan népi áramlat létezett, amely egységesebb lett volna, mint ez. A Liga azonban nem működött jól. Hiányzott a szervezet, hiányzott a cselekvési terv. Az áramlat nagyságából adódóan mindehhez hozzájött még az a veszély, hogy kompromittáló és veszélyes elemek keverednek a mozgalom sorai közé. Egy mozgalom vesztét soha nem a külső ellenség okozza. A belső ellenség miatt pusztul el. Akárcsak minden emberi szervezet. Egymillió közül csak egy ember hal meg külső ok miatt (elüti a vonat, az autó, lelövik, vízbe fullad). Az ember a belső mérgek miatt hal meg. Mérgezésben.

Márpedig a văcăreşti-i, a foksányi és a szörnyvári tárgyalások után bárki, aki akart, csatlakozott a mozgalomhoz. Egyesek azért jöttek, hogy szélhámoskodjanak: hozzájárulások begyűjtése, brosúrák eladása, kölcsönök stb., bárhol is tűnnek fel az ilyenek, csak a mozgalmat kompromittálták; mások azért jöttek, hogy politikai tőkét kovácsoljanak maguknak, és elkezdtek harcolni egymás ellen, valamint vezető pozíciókért, képviselői helyekért stb. cserébe feljelentették és ellehetetlenítették a másikat. Mások jóhiszeműek voltak, de fegyelmezetlenek, és nem értették, hogy a főnökökkel és a kapott utasításokkal szemben engedelmességgel tartoznak, ehelyett minden rendelkezés kapcsán vég nélküli vitákba bocsátkoztak, és mindenki ment a saját feje után. Megint mások, bár szintén jóhiszeműek voltak, képtelennek bizonyultak a beilleszkedésre.

Vannak nagyon hasznos elemek, akik azonban a lelkialkatuk miatt mégsem tudnak beilleszkedni, vagy ha mégis beilleszkednek, mindent lerombolnak. Egy részük születésétől fogva áskálódik. Bárhová lépjenek is be, a másikról terjesztett pletykák miatt megbontják az összhangot, majd az egész szervezetet lerombolják.

Egy újabb kategóriát képeznek azok, akiknek valamilyen fixa ideájuk van: őszintén hiszik, hogy megtalálták a megoldás kulcsát, és megpróbálnak meggyőzni téged az igazukról. Mások újságírói betegségben szenvednek. Mindenáron azt akarják, hogy főszerkesztők legyenek, vagy legalább a nevüket lássák egy cikk végén aláírva. Mások olyan közösségi viselkedést tanúsítanak, hogy bárhol is tűnjenek fel, kompromittálják az egész harcot, és aláássák a szervezetbe vetett bizalmat. Végül vannak olyanok, akiket kimondottan azért fizetnek, hogy ellenségeskedést szítsanak, kémkedjenek és a mozgalom minden jó szándékú törekvését kompromittálják.

Látható, hogy egy mozgalom vezetőjének mennyi körültekintést és mennyi figyelmet kell tanúsítania a csatlakozni szándékozókkal szemben. Mennyi törődést kell biztosítania, és milyen fáradhatatlan felügyeletet kell gyakorolnia felettük. Enélkül a mozgalom menthetetlenül kompromittálódni fog. Cuza professzortól azonban teljesen idegen volt ez a szemlélet: „A Ligába az lép be, aki akar, és az marad ott, aki tud.” Mindez egy valódi katasztrófát fog előidézni.

Egy szervezetbe ne az lépjen be, „aki akar”, hanem akinek ott is a helye, legalábbis ameddig tisztességes, dolgos, fegyelmezett és megbízható embernek bizonyul.

Eltelt néhány hónap, és a szegény Liga intrikák kohójává, egy valóságos pokollá változott át.

Akkori véleményem – amelyet ma is tartok – ez volt:

Ha egy szervezetben az üszkösödés említett jelei mutatkoznak, azt azonnal el kell szigetelni, majd a lehető legnagyobb erőbedobással ki kell irtani. Ha nem lehet elszigetelni, és a mozgalom egész szervezetében rákként terjed szét, akkor az ügy elveszett. A szervezet jövője és küldetése kompromittálódott. El fog pusztulni, vagy napjait élet és halál közt fogja tengetni anélkül, hogy bármit is meg tudna valósítani.

Arra irányuló kísérleteink, hogy rávegyük Cuza professzort a helyzet orvoslása kudarcot vallottak, mivel egyrészt a mozgalom vezetésének e legalapvetőbb elvei is teljesen idegenek voltak számára, másrészt a minket is elszigetelő intrikák miatt, amelyek kezdték ellehetetleníteni befolyásolási képességünket.

Mi, a văcăreşti-i csoport tagjai, akik láttuk ezt, láttuk az elkeseredett rohamokat, az intrika belénk csapódó hullámait, amint éket verek közénk és Cuza professzor közé, meglátogattuk őt otthonában, és egy újabb hűségesküt téve arra kértük, hogy bízzon bennünk, mert mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a helyzet orvoslása érdekében.

A próbálkozás eredménytelennek bizonyult, mivel megítélése szerint mi teljesen másképp látjuk a dolgokat, nemcsak szervezeti és gyakorlati téren, hanem a mozgalom doktrinális alapját tekintve is. Mi az emberi eszményt erkölcsi értéknek tekintjük, nem pedig mennyiségi, választási vagy demokratikus kategóriának.

Ő azonban azt hitte, hogy mi azért ragaszkodunk ehhez, mert intrikák áldozatai lettünk.