2020. március 28., szombat

Magyar Hüperión 23. szám


VIII. évfolyam 1. szám, 2020. tavasz (23. szám)

KIEMELT TÉMÁK

• Az „5 G”-ről
• Reklám és propaganda
• Krasznahorkai László
Andrus Kivirähk
• Katolikus problémák

TARTALOM

Előhang
• Ertsey Attila: 5 G: szellemi ájultságunk mércéje
• Tanka Endre: Az ötödik generációs elektromágneses mikrohullámú (5 G EMFR) sugárzás alkalmazása a világban és Magyarországon
• Edl András: Proletér, programozás, propaganda, profán
• Suba Zoltán: Szobrászat mint propaganda. Gondolatok az autoriter rendszerek nyilvános tér használatáról
• Milán Péter: Mágikus kelet-európai realizmus
• Horváth Balázs: „Rejtve lényegében, kifejezve látszat szerint”. Művészet, hagyomány és transzcendencia Krasznahorkai László Seiobo járt odalent című könyvében
• Horváth Róbert: Krasznahorkai és a hagyomány
• Kégl Ildikó: Életszag. Három novella
• Borda Lajos: Az ökumenikus mozgalomról

KULTURÁLIS SZEMLE

• Borda Lajos: Kávé és Dupla kávé – H. R.
• Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz – Fehér István
• Németh Zsolt: A Kárpát-medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai. Északkelet és a Tisza völgye – Murányi Tibor
• Rainer Sarnet: November – Gődény Jonatán
• Szúri Nágammá: Levelek Srí Ramana Maharsi ásramjából – Pataki Léna
• Ádi Sankarácsárja – Szurésvara – Dattátréja: Ékesen szóló csend – Laki Zoltán
• Láma Anagarika Govinda: Teremtő meditáció és többdimenziójú tudatosság – Laki Zoltán
• Sikora László: A Waffen-SS lovagkereszt birtokosai 1940–45. 1. köt: „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS-páncéloshadosztály – H. T.

AJÁNLÓK

• Robert Eggers: A világítótorony – R. Zs.
• Paolo Sorrentino: Az új pápa – G. J.
• Fernando Meirelles: A két pápa – G. J.
• Ignácz Ádám (szerk.): Arvo Pärt. Válogatott beszédek és írások – R. Zs.

E SZÁMUNK SZERZŐIRŐL

Kapható: a Relay és az Inmedio üzleteiben, valamint a Magyar Posta kirendeltségeiben országszerte. Ára: 1080 Ft. Előfizetés: az ország bármelyik postahivatalában, a kézbesítőknél, az ingyenesen hívható +36-1-767-8262 telefonszámon, valamint elektronikusan: hirlapelofizetes@posta.hu. Egy évre 1780 Ft, postaköltséggel együtt (évi két szám). A korábbi számok megrendelhetők (minimum három szám): kvintesszencia@tradicio.org. A korábbi számok megvásárolhatók: az Anima Könyvesbolthálózat (Pult Kft.) üzleteiben. Első 20 szám tartalma. 21. szám. 22. szám. Megjelenés: 2020. március 26.

2020. február 5., szerda

Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában (recenzió)


Szerkesztette: Bernice Glatzer Rosenthal. Megjelenés: Budapest, 2004, Európa Könyvkiadó, 464 oldal.

A recenzió megjelenése: Magyar Hüperión, 7. évf. (Budapest) 1. sz. (2019), 9698. o.

1991-ben a New York-i Fordham Egyetemen hasonló címmel konferenciát szerveztek számos nyugati oroszságkutató (russzista) közreműködésével. A jelen kötet az ottani előadások nyomán született 1997-ben, s nemzetközileg ismert. A magyar kiadás az angol eredeti körülbelül két­harmadát közli, a szerkesztői bevezetéssel együtt összesen tizenegy tanulmányt. Olyan érdekes témák jönnek szóba, mint a kabbala oroszországi hatása (Kornblatt), a sátánizmus – pontosabban ördögi témák – iránti „művészeti” vonzódás (Groberg), a teozófia, a szabadkőművesség és az antropozófia (Carlson, Maydell) orosz–szovjet jelenléte. Az ember várná, hogy ilyen átfogó tematika és ennyi oldal elolvasása után megtud valamit a kommunizmus nem nyilvánvaló eredeteiről, ez azonban nagyon kevéssé következik be. Fontos dolgokat olvashatunk a „szavak mágiájának” szerepéről a szocialista realizmusban (Gutkin), árnyalódhat a véleményünk egy állítólagosan fő okkultista-kozmista inspirátor, Fjodorov kapcsán (Young, Hagemeister), sőt, néhány oldalon elszórtan kimondottan politikai vonatkozásokat is találunk (Gutkin, Stephens, Rosenthal), az összeállítás mégis nagyon kevéssé tárja fel a kommunista politikai gyakorlat és központi ideológia rejtett gyökereit. Erre a kutatásra tulajdonképpen a kötet egyetlen szerzője sem vállalkozik, és minden túlságosan tág, vagy éppen kis csoportokat érintő kulturális szinten marad. (Hasonló vizsgálódást egyébként Nicola Fumagalli már végzett Cultura politica e cultura esoterica nella sinistra russa. 1880–1917 [Politikai kultúra és ezoterikus kultúra az orosz baloldalon 1880 és 1917 között] című könyvében.) Pedig a kommunizmus okkult háttere és eredete több szempontból fontos, és minden fennálló kérdés ellenére tény.

Nézzük, mit is jelent ez az „okkult eredet”? Két, részben eltérő jelentést kell tételeznünk. Az első esetben az okkult kifejezés szó szerint, egyszerűen rejtettként, nem nyilvánvalóként értelmezendő. Minden államfőnek és állami vezetőnek – a leginkább diktatórikusaknak és kegyetleneknek is – van valamiféle világképe. A természeti-fizikai vonatkozásokon kívül, ha csökevényes formákban is, de vannak elgondolásai a halálról, a túlvilági élet lehetőségeiről. Ezek többnyire nem körvonalazhatók egzakt módon, politikafilozófiai szakművek vagy filozófiatörténeti kézikönyvek világnézetdefiníciói alapján, ám a nehéz leírhatóság ellenére meghatározhatják korszakok, világrészek és országok sorsának alakulását. A befolyásos politikusok és állami vezetők halálra és halhatatlanságra vonatkozó gondolatai – bármilyen amorfok legyenek, és bármiben higgyenek –, a saját benső érintettségük okán meghatározók lehetnek azokra nézve, akiknek a vezetői. Áttételeken keresztül több állami rendelkezésbe, társadalmi és politikai történésbe épülhetnek. Politikai és történettudományi tekintetben ez az okkult minden mást előző tartománya. Itt az okkult tehát a szó etimológiai értelmében rejtettet, nem nyilvánvalót jelent. Olyasmit, ami a politikai gyakorlat, a tömegek és a korszak vonatkozásában titkos, de nem annyira, hogy ne lenne – legalább részben – racionálisan megismerhető. Ez után következik a második jelentés, amely kimondottan az okkultizmussal kapcsolatos: egy kifejezett eszmei-világnézeti irányulással.

A szerkesztőasszony és a kötet szerzői láthatóan nincsenek tudatában e kettős értelemnek, ahogyan az utóbbi téma iránt érdeklődők többsége sem. A nominális egyezés mellett azért tartozik reálisan össze a két jelentés, mert a világ nem nyilvánvaló összefüggései iránt érdeklődő politikusok és ideológusok általában nem, vagy nem csak saját kútfőből merítik a halálra, halhatatlanságra, rejtett törvényszerűségekre stb. vonatkozó nézeteiket. Nagyjából mindenki eszmetörténeti irányzatok hatása alatt áll, így a történelem korszakait meghatározó politikai vezetők is, amelyeknek konkrét képviselői sok esetben kihasználják, mozgatják az utóbbiakat. E pontokon kapcsolódik össze az „okkult eredet” két értelme. Tetszik vagy nem, a világnézeti befolyások körében ott állnak a kimondottan okkultista irányzatok, annál inkább, mivel a modern politikusok nem szellemi önállóságukról, színvonalukról vagy műveltségükről híresek.

De mi a kimondott okkultizmus jelentése? Az igazság az – és erre a jelen könyv is bizonyíték –, hogy az okkultizmus ritkán pontosan és jól meghatározott. Számos kutató „laikus” e tekintetben, lényegében dilettáns kívülálló az okkultizmus sokféle témáját illetően, amely túlságosan szerteágazó és sokrétű, sőt ellentétes jelenségeket felölelő fogalom. A kötet okkultizmus definíciójához Hermész Triszmegisztosz ugyanúgy hozzátartozik, mint Blavatsky vagy Steiner. Például Agrippa, Paracelsus, Böhme, Robert Fludd, Swedenborg ugyanabba a kategóriába esnek, mint Fjodorov, a materialisztikus Bogdanov, vagy az űrkutató Ciolkovszkij. A keresztény „istenépítők”, így Szolovjov és Bergyajev, is egy vonulatba soroltatnak okkultista koncep­ciók materialista értelmezőivel. Sajnos ki kell mondani, hogy a szerzők specializálódása és a sok információ ellenére (vagy éppen ezért) az okkult és az okkultizmus e könyvből kiolvasható felfogása és alkalmi meghatározásai nem pontosak, nem képviselnek kellően tudományos módszert. Könnyen megtörténhet, hogy amit egy-két tanulmány „az okkultizmusnak” vél, egyáltalán nem létezett, vagy legalábbis nem olyan egyöntetűségben, mint amit a kifejezés sugall, és amit az ilyen irányban érdeklődő bolsevikok többsége – ráadásul – alulmúlt. Köztudott például, hogy Istennek szintén vannak rejtett, nem nyilvánvaló útjai. Az ezek iránti érdeklődés okkultizmus volna? Ugyanígy Aquinói Szent Tamás érdeklődése (és elutasítása) a mágia különböző formái iránt? Hagyományos vallási kategóriákba sorolható szerzőket, jelenségeket és világképeket éppúgy okkultnak vagy ezoterikusnak bélyegeznek, mint a modern „ezoterizmus” tényleges őrületeit, egyéni önkényeit és szellemi paródiáit. Ha sok tudóson múlna, a spiritualitást, a szellemi törekvést mint olyat mindenki obskúrusként, „okkultként” gyanúsítaná, teljesen kizárva például a tradicionális ezotériát és misztériumokat, vagyis mindazt, ami nem irracionális, de ésszel nem felfogható volt az emberi történelem során.

A bolsevizmus és a kommunista szocializmus egyik ismérve éppen az, hogy megmásította a rejtett dolgok vallási és hagyományhű kereséseit. Szinte minden ilyesmit szó szerint és materiálisan értelmezett. A befolyásos kommunisták ilyetén érdeklődése – inspirátoraik hasonló tendenciáiból következően – álspirituális volt, és parodisztikus értelemben ezoterikus. Döntő, hogy mindez a ráció erejével, racionális eszközökkel is vizsgálható és kimutatható, így a történelemtudományt is érinti. Magyarországon fontos volna tudnunk, hogy például a gyermekkorunkból ismert politikai szlogen, a „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog” háromidejűsége miből fakadt? Hogy az eddig ismert értelmezésnél sokkal pontosabban honnan jött? Valóban csak egy racionalista ideológiai formula lett volna az evolucionista politikai bizakodás jegyében? Éppígy Lenin mauzóleuma? Avagy egy groteszk és karikaturisztikus, kiforgatott halhatatlanság iránti, kimondottan okkultista befolyás visszhangja?

Magától értetődő, hogy a történelemtudomány feladata a fent említett első jelentésre korlátozódik. Azonban – ha megérti a dolgok súlyát – az eredetek feltárásához eszmetörténettel és spiritualitással is foglalkoznia kell. Mint említettük, ilyen jellegű kutatásokat a jelen kötet csupán általános kulturális és szubkulturális tekintetben folytat. Nem marasztalható el ezért, hiszen ezt ígéri a címében. Mégis joggal lehet hiányérzete azoknak, akik a bolsevizmus-kommunizmus politikai gyakorlatának konkrét háttereire kíváncsiak. A politikai vezetők tényleges (okkultizmus vagy más általi) világnézeti befolyásoltságának kutatása természetesen hipotézisek felvetését is megkívánja: hogy megvizsgáljuk, majd pedig elfogadjuk, vagy ténylegesen kizárhassuk azokat. Nem megkerülhető hát az úgynevezett összeesküvés-elméletek kritikai értékelése a zsigeri vagy kényelmes elutasítás helyett. Máskülönben a rejtett eredetek feltárása, legalább hozzávetőleges pontossággal, körvonalazással, nem igazán történhet meg, és ez a történettudományi szempontból is vállalható feladat a mulasztás körébe kerülne. Talán éppen a téma összeesküvés-elméletekkel való érintkezése folytán nem vállalkozott egyetlen szerző – közelítő hipotézisek felvetésének szintjén sem – a központi, ám a fél világra kisugárzó kommunista vezetés okkult befolyásoltságának vázlatára. Sőt, Alekszandr Dugin – a téma egyik legjobb ismerője – egyenesen „szélsőjobboldalinak”, összeesküvés-mániásnak lett kikiáltva (Hagemeister, Rosenthal). Mindenki meggyőződhet arról, hogy ez igaz-e, amennyiben elolvassa nemrég magyar nyelven is megjelent A negyedik politikai eszme (Debrecen, 2017, Kvintesszencia Kiadó) című könyvét. Dugin valójában nem összeesküvéselmélet-hívő. Jól látja az összeesküvés-elméletek eltérő teoretikus értékét, módszertani érvényüket és több-kevesebb történelmi valószínűségüket. Konszpirologija című műve (1993) összeesküvéselmélet-tanként felfogható: az összeesküvés-elméletekre vonatkozó módszeres és kritikai vizsgálódásként. Akárhogy is, az ezekkel kapcsolatos tudósi és kiadói bizalmatlanság miatt nem sok esély van arra, hogy Magyarországon nagyobb kiadók megjelentessék a jelen téma olyan nemzetközi alapművét, mint Jüri Lina Under the Sign of the Scorpion. The Rise and Fall of the Soviet Empire (A Skorpió jegyében. A szovjet birodalom felemelkedése és bukása) című könyve. Az óvatosság nem árt, de megalkuvónak azért nem kellene lenni, hogy a téma számos nyilvánvaló aspektusáról és tényéről hallgassunk.

H. R.

2019. november 24., vasárnap

A baloldali lázongások kapcsán



Sosem tartoztam azok közé, akik a jelenlegi kormány működését kritikátlanul szemlélték, ennek ellenére bármikor, ha alkalmam adódik, felszólalok a kormány hatalmát megdönteni vagy meglazítani igyekvő „balliberális” forrongások és lázongások ellen. (Halkan megjegyzem, a „balliberális” jelző felesleges szószaporítás, ugyanis a liberalizmus alapvetően baloldali képződmény.) Felszólalásaim oka az, hogy pártpolitikától mentesen, pusztán a tendenciákat vizsgálva azt kellett megállapítanom – nem volt nehéz –, hogy ezek a „felkelések”, amik eddig csupán gyanúsan ügyetlenül kivitelezett, szekunder szégyenérzetet keltő mocorgásokként öltöttek testet, mindig baloldali ideológia mentén szerveződnek. Vagyis az utóbbi évek során nagyobb tömegeket megmozgató tüntetések – nem is annyira burkolt – célja minden esetben az volt, hogy egy aktuális társadalmi-politikai problémát meglovagolva (netadó, túlóratörvény, Erdogan látogatása stb.) a hagyományos értékrend utolsó védőbástyáit lerombolják.

Ki nem akarja, hogy a helyzet jobb legyen? Ki nem akar jobb fizetést, otthonos lakást, tiszta és biztonságos életteret, korrupciómentességet, ki nem akar több tiszteletet és megbecsülést embertársai vagy egyenesen az állam részéről? Sajnos a magyar történelemoktatás már gyerekkorunk óta arra nevel bennünket, hogy ha ezt a sok szép és jó dolgot el akarjuk érni, ennek leggyorsabb és legbiztosabb módja: a lázadás. Főleg, ha az ország vezetői a „konzervatív” jelzővel illetik magukat, és esetenként még a szerint is cselekednek. A tüntetésekre ravasz jelszavakkal elcsalt hasznos idióták fejében az az általános képzet él, hogy ha a kormányt elzavarják, akkor minden kapásból jobb lesz. Hogy kik által és milyen értelemben és egészen pontosan kik számára lesz jobb, az egy mellékes, a távoli jövő homályába tolható kérdés.

Hangsúlyozom, nem beállni a tüntetők közé nem jelenti azt, hogy a kormány bizonyos lépéseit, ideológiai beállítódását illetően ne lennének vagy lehetnének fenntartásaink. De mégis mitől lenne jobb a helyzet, ha a helyükre a szivárványzászlót lobogtató, nemek, családok, vallások eltörlését szorgalmazó, multikulti agymosáson nevelkedő, az élet legnagyobb értékének az internetet és az okostelefont tekintő liberális csürhe, vagy az elvileg harminc éve megszűnt kommunizmus pusztulni képtelen utódszervezetei kerülnének? Semmi. Sőt, határozottan rosszabb lenne. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy belássuk, a liberális álértékek járványszerű terjesztése egy olyan, napról napra egyre közeledő torz utópiába hajszolja a társadalmakat, amely végül minden hagyományos struktúrát és emberre emlékeztető jellemvonást a földdel tesz egyenlővé.

Jelenleg minden nagyobb társadalmi hatást elérni képes hazai ellenzéki tömörülés többé-kevésbé ezen liberális ideológia mentén határozza meg magát (ismeretes, hogy egyre zavarosabb hatalmi céljai érdekében ebbe a sorba még a Jobbik is beállt). Ez azt jelenti, nem egyszerűen másfajta kormányzási alternatívát, nem csupán új vezetőket (akik, a választásokat elnézve, sokszor nem is annyira újak), nemcsak a mindig beígért adócsökkentést és béremelést, hanem másfajta ideológiát is kínálnak számunkra. Egy olyan ideológiát, ami az egész történelemben mindig is a rombolás és a lázadás mentén bontakozott ki. Egy az idők során egyre perverzebb formát öltő és egyre agresszívebben fellépő ideológiát, amire önkéntelenül is igent mondunk az időszakosan új erőre kapó kormányellenes tüntetésekhez való csatlakozással.

A kormánnyal szembeni kritikus fellépés és a liberális lázongás két külön dolog… lenne, Magyarországon azonban a kettő teljesen összeolvadt (tegyük hozzá: ez a történelem során, az ’56-os forradalmat leszámítva, majd hogy nem minden alkalommal így volt). Ha jogosan, ha jogtalanul, ha saját elhatározásból, ha a tömeglélektan jól ismert működési mechanizmusának engedve (ez utóbbi azért jóval gyakoribb), aki ma kormányellenes hangokat pendít meg, azt – leszámítva néhány, nem túl nagyszámú, kellően szilárd meggyőződéssel rendelkező radikálisabb csoportosulást – kegyetlenül elsodorják a liberalizmus ellenzékben is félelmetesen magasra csapó hullámai.

A ma ismert, komolyabb sajtóvisszhangot kapó ellenzéki megmozdulások tehát egytől-egyig a liberalizmus térnyeréséhez asszisztálnak. De van rosszabb hír is. Ezek a megmozdulások nem spontán módon, és nem „alulról” szerveződnek. Egyébként is, sokan kimutatták már, hogy a releváns társadalmi hatást elérő, mérvadóbb szervezetek és ideológiai áramlatok soha sem „alulról” bontakoztak ki. Az interneten megtalálható egy ex-KGB ügynök, Juri Bezmenov előadása arról, milyen körmönfont módszerek léteznek egy ország destabilizálására, és azt követően a megszállók érdekeit megfelelőbben kiszolgáló rendszer kiépítésére. Vélhetően ezen elv állt az „arab tavasz” hátterében is, ahol a külföldi érdekeket képviselő hivatásos felforgatók az adott országok kormányainak valós hibáira rámutatva és így forradalmat kirobbantva sok helyen elérték, hogy leváltsák a máskülönben nehezen betörhető arab vezetőket. Nem sokkal ezelőtt Földi László is felhívta a figyelmet több műsorban (itt, itt és itt) a külföldi ügynökszervezetek és a masszív liberális ideológiát már az anyatejjel magukba szlopáló, külföldön képzett politikusnövendékek magyarországi ténykedéseinek veszélyeire (a Momentumos Fekete-Győr András csak egy a sok közül). Szólásszabadság és művészi önkifejezés ide vagy oda, érdemes szem előtt tartani, hogy Dunát lehetne rekeszteni azokból a hírportálokból, könyvekből és filmekből is, amik ugyanúgy az emberek tudatos szemléleti megmérgezése, és – közvetve vagy közvetlenül – a fent említett ügynöki felforgatás jegyében fejtik ki hatásukat.

Nos, egy ilyen jellegű, színfalak mögött tudatosan megszervezett, a felháborodott nép jogos ellenkezésének beállított támadás Magyarországot is érintheti (és igazából már érintette is jó néhányszor az elmúlt bő évtizedben, egyelőre kevés sikerrel). A jelenlegi politikai hadszíntéren ugyanis nem igazán arról van szó, hogy két vagy több fél a megadott játékszabályokat betartva megpróbál kormányzásra törni: idegen érdekeket képviselő erők a velük rokon helyi szerveződésekkel szövetkezve, a szabadság és a mindent elfogadás közhelyeit durrogtatva meg akarják fosztani az országot maradék szuverenitásától és egyre több helyen repedező hagyományaitól.

Erre az utóbbi időkben Szakács Árpád hívta fel komolyabban a figyelmet egy nagy visszhangot kiváltó cikksorozatával, ahol azt bizonygatja, hogy a magyar kulturális életet még ma, az elnyomó kormány elnyúló regnálása idején is a liberális, baloldali, következésképp nemzetellenes körök uralják, méghozzá elképesztő fölénnyelEgy-két éve a kormányközeli média mintha néhány műsorában szintén tradicionálisabb, jobboldalibb, harciasabb hangot ütne meg. Ilyen például az M5-ön sugárzott Ez itt a kérdés (ennek egyik műsorvezetője, Trombitás Kristóf, ha túlontúl óvatosan is, szimpátia jeleit mutatja a tradicionális szerzők és szemléletmód irányába), vagy a Hír Tv-n látható Credo, mely utóbbinak második adásában a fentebb említett Szakács Árpád, a fősodratú médiára egyáltalán nem jellemző módon, olyan dolgokat említ meg (a szabadkőművesek vagy a zsidóság felforgató szerepe a magyar történelemben, az 1789-es francia forradalom elítélendő volta, de még Guénon neve is felbukkan), amiknek érdemi figyelembe vételével tényleges és valóban jobboldali fordulatokra lehetne kilátás. Szakács egyébként néhány napja kitüntetést is kapott, ahol a díj átvételét kísérő beszédében nem rettent meg attól sem, hogy határozott kritikával illesse a kormányt és a kormány azon anyagi támogatásokért felelős tagjait, akik a mai napig szemrebbenés nélkül asszisztálnak a baloldali álkultúra terjesztéséhez és Magyarország megsemmisítéséhez.

Vajon kellően felkészült a kormány az ilyen jellegű, a jövőben talán nagyobb fokozatra kapcsoló felforgató támadásokat illetően? Hajlandó állítólagos konzervativizmusának megvédése érdekében nézeteit radikalizálni és a baloldali erőkkel nyíltabb és határozottabb konfliktust felvállalni? És egy másik, ezzel összefüggő kérdés: hol vannak a kormány rátermett és megfelelő ideológiával rendelkező fiataljai, akik a közeljövőben a párt kiöregedő tagjait felváltva továbbra is valós alternatívaként lesznek képesek fellépni a külföldről támogatott, az okostelefonfüggő fiatalok körében vélhetően népszerűbb és trendibb Fekete-Győr-féle „cukifiúkkal” és a „ma született bárány” vagy a „légynek sem ártana” kinézetű Karácsony Gergelyekkel szemben?

G. J.

2019. szeptember 24., kedd

Magyar Hüperión 22. szám


VII. évfolyam 1. szám, 2019. ősz (22. szám)

KIEMELT TÉMÁK:

• Népesedéspolitika
• Kommunizmus és okkultizmus
• Takáts Gyula költészete
• A szokásokról
• Erotika és képregény

TARTALOM:

3. Előhang
5. Szabó Csaba: A diabolizált állam
25. Horváth Róbert: Karl Marx és a sátánizmus
28. Claudio Veltri: Mágikus Lenin
31. Alekszandr Dugin: Az „orosz kozmizmus” ideológiai összeesküvése
40. Walter Catalano: Bolsevizmus és kozmizmus. Tudomány, mágia, forradalom
48. Dubniczky Zsuzsanna: Roerichről – művei tükrében
52. Takáts Gyula: „A reális hüperióni”. Válogatott versek és gondolatok
70. Edl András: A léghajó üzemeltetés nehézségeiről. A szokások kapcsán
82. Taraszevics Zsuzsa: A pornográfia esztétikuma a vizuális művészetekben. Sade márki, Guido Crepax és Milo Manara

KULTURÁLIS SZEMLE

• Bernice Glatzer Rosenthal (szerk.): Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában H. R.
• Lányi András: Oidipusz, avagy a természetes ember – Stamler Ábel
• Douglas Harding: Fej nélkül – Laki Zoltán
• Erdei Zoltán: Az elmélyedés metafizikai értelmezése – Gődény Jonatán
• Buji Ferenc: Tat tvam asziHorváth Róbert

AJÁNLÓK

A türelem köve. Perzsa népmesék – S. Á.
Walther von der Vogelweide összes versei – S. Á.
• Keresztes Szent János: Istenismeret és Istenszerelem. A Misztikus Doktornak tulajdonított rövid értekezés – B. F.
• Thomas Keating: A világ szíve. Bevezetés a kontemplatív kereszténységbe – F. I.
• Francis X. Clooney SJ: Tanulhatnak-e egymástól a vallások? Új felismerések és kapcsolatok a hagyományok találkozásában – H. R.
• Simai Mihály: Visszhang­zik a fény. Válogatott, új és újraírt versek – H. R.
• Clive Staples Lewis: A rettentő erő – G. J.
• Joris-Karl Huysmans: A különc – N. B.
• A-HA: Scoundrel Days – N. B.
• Pirkan: Pirkan – H. R.

E SZÁMUNK SZERZŐIRŐL

Kapható: a Relay és az Inmedio üzleteiben, valamint a Magyar Posta kirendeltségeiben országszerte. Ára: 1080 Ft. Előfizetés: az ország bármelyik postahivatalában, a kézbesítőknél, az ingyenesen hívható +36-1-767-8262 telefonszámon, valamint elektronikusan: hirlapelofizetes@posta.hu. Egy évre 1780 Ft, postaköltséggel együtt (évi két szám). A korábbi számok megrendelhetők (minimum három szám): kvintesszencia@tradicio.org. A korábbi számok megvásárolhatók: az Anima Könyvesbolthálózat (Pult Kft.) üzleteiben. Első 20 szám tartalma. 21. szám tartalma. Megjelenés: 2019. szeptember 26.

2018. december 4., kedd

Iohannes Scotus Eriugena: A szellem sasmadarának hangja (könyvajánló)


Iohannes Scotus Eriugena: A szellem sasmadarának hangja.
Homília Szent János evangéliumának prológusához.
Ford. Alácsi Ervin János és Németh Bálint.
Gödöllő, 2018, Sursum Kiadó. 120 oldal

Iohannes Scotus Eriugena, a kiemelkedő Karoling-kori teológus legjobban hagyományozott, kései műve a kéziratok tanúsága szerint szentbeszéd, jellegét tekintve azonban inkább egyfajta – liturgikus vonatkozásokkal is bíró – meditatio a jánosi prológus első tizennégy passzusáról. János evangélista, „a szellem sasmadara”, „az igazság legmagasabb szemlélésének” szimbolikus alakja, azon dolgok „ismeretére vezeti el a hívő lelkeket, amik Krisztusban örökkévalók”. Isten Fiát nem emberi oldaláról mutatja be, hanem mint Ige-Istent, az Atya örök és szakadatlanul zengő szavát, mely által minden létrejön és fennáll, s amelyben minden időfeletti módon él, „élet, és egy”. Az Ige mint egyetemes élet „az emberek világossága”, öntudatunk, alanyi létünk forrása és lényege: „én világítok bennetek, mert én vagyok az értelemmel fölfogható világnak, vagyis az értelmes és gondolkodni képes természetnek a fénye; nem ti fogtok föl engem, hanem én vagyok az, aki bennetek Lelkem által fölfogom magamat”. Az „igaz világosság”, az egyetlen valódi fény a „világban volt” (van), de „a világ, vagyis az ember” nem fogadta (fogadja) be. Akik azonban befogadják, azaz felismerik legbensőbb önmagukban és önmagukként, ugyanakkor pedig „hisznek az ő nevében”, az Atyával egylényegű isteni természetében, azoknak hatalmat ad, „hogy Isten fiaivá legyenek”. Eriugena műve az örök jelenlét, a testetöltés és újjászületés e mélységes misztériumába enged bepillantást, a kontemplatív istenismereten keresztül, mely az „Úr kebelén nyugszik”, s „miután egyszer alaposan megszemlélhette az igazság arcát, már soha vissza nem hőköl, sem meg nem téved”. A  kódexek hangulatát idéző, korabeli illusztrációkkal díszített magyar kiadás az eredeti latin szöveget is tartalmazza, Édouard Jeauneau kritikai kiadása alapján.

In Könyvajánlók. Magyar Hüperión, 4. évf. (Budapest) 2. sz. (2018) 247248. o.



2018. december 1., szombat

Magyar Hüperión 21. szám


VI. évfolyam 2. szám, 2018. tél (21. szám)

KIEMELT TÉMÁK:

• Város és vidék
• Vitézség
• Voegelin-kritikák
• A színház alapjai
• A világzenéről

TARTALOM:

119. Előhang
123. Aldobolyi Nagy Miklós: Vidéki gondok
130. Tanka Endre: Földrablások a nemzetközi térben. A globális tőke új világrendjének pillérei
148. Turbucz Péter: Kratochvil Károly mint pedagógus katonatiszt
152. Kurucz Ádám: A Vitézi Rend a hontalanságba
167. Edl András: Bevezető gondolatok Eric Voegelin gnoszticizmus-felfogásához – Fejléc: Politikai ideológia (6 old.)
173. Stamler Ábel: A „soha-meg-nem-elégedés”. Gondolatok Eric Voegelin kapcsán
176. Laki Zoltán: Voegelin-kritika
188. Bartha Ildikó: Világszínház. I. rész: A tér
205. Csajághy György: A világzenéről és egyebekről
217. Hegedűs Zoltán: Az agónia igéi. Krisztus hét szava a keresztfán

KULTURÁLIS SZEMLE:

Mozart: Requiem (Monteverdi Kórus, Angol Barokk Szólisták) – Németh Zsolt
Paul Schrader: A hitehagyott – A. Z. és Molnár Réka
Buji Ferenc: Tat tvam aszi – G. J.
Sthaneshwar Timalsina – Mark S. G. Dyczkowski: Tudat és énség néhány nem-dualista indiai hagyományban – Both Ferenc

AJÁNLÓK:

Friedrich Gundolf: Költők és hősök – H. R.
Nagyatádi Horváth Tamás: Szürkület versei – H. R.
Vigilia 2018/2. szám – H. R.
Nemzetközi Teológiai Bizottság: A kereszténység és a vallások – H. R.
Iohannes Scotus Eriugena: A szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához – Both Ferenc

E SZÁMUNK SZERZŐIRŐL

Kapható: a Relay és az Inmedio üzleteiben, valamint a Magyar Posta kirendeltségeiben országszerte. Ára: 1080 Ft. Előfizetés: az ország bármelyik postahivatalában, a kézbesítőknél, az ingyenesen hívható +36-1-767-8262 telefonszámon, valamint elektronikusan: hirlapelofizetes@posta.hu. Egy évre 4320 Ft, postaköltséggel együtt. A korábbi számok megrendelhetők (minimum három szám): kvintesszencia@tradicio.org. A korábbi számok megvásárolhatók: az Anima Könyvesbolthálózat (Pult Kft.) üzleteiben. Eddigi 20 szám tartalma: https://tinyurl.com/y8kzv3gn Megjelenés: 2018. december 6.

2017. november 13., hétfő

A munka spiritualitása egy különleges műben

Megállásra és szemlélődésre képtelen mai világunk egyik legfőbb csapdája, hogy az ember ki nem állhatja a munkáját. Legyen bankár vagy árufeltöltő, az uniformizált munkakörökben napról napra vergődve a szükségszerű pénzszerzés jelenti az egyetlen ösztönzést. Nem csoda, hiszen a céltalan, mókuskerékszerű munkavégzés sosem lehet igazi élethivatás, valódi mesterség.
Hogy mégis mit jelent ez utóbbi, azt a jól ismert anekdota szemléltetheti, amely szerint Sir Christopher Wren, a londoni Szent Pál-székesegyház helyreállítója egy alkalommal arról kérdezte a kőfaragókat, mit is csinálnak. „Követ faragok”, „dolgozom, hogy eltartsam a családomat” – jöttek az unott, gondterhelt válaszok. Hanem egyikük sugárzó arccal azt felelte: „Katedrálist építek Isten dicsőségére!”
Ezt a minőségbeli különbséget, az élethivatásként megélt munkavégzést mutatja be az Isten mesterségei címmel nemrég magyar fordításban is megjelent kivételes mű, amely a munka spiritualitásába vezet be bennünket. Szerzője Jean Hani, az amiens-i egyetem 2012-ben elhunyt professzora, aki páratlan teológiai felkészültségről és mélyreható szimbolikus látásmódról tesz tanúbizonyságot könyve minden lapján. „A maguk rendjében végzett tevékenységeink a maga rendjében történő isteni tevékenység tükröződései” – írja vizsgálódásai alapvetéseként Jean Hani.
Majd tizenkét fejezetben az írnok, az orvos, a harcos, a fazekas, a takács, az építőmester, az ács, a pásztor, a tengerész, a halász, a vadász, a kertész, a földműves, valamint a szőlősgazda mesterségén keresztül járja körbe, hogy minden hagyományos foglalatosság valójában imitatio Dei, azaz a világot szüntelenül teremtő és megújító Isten utánzása. Nemcsak a külön vizsgált mesterségek, hanem bármilyen foglalatosság, hiszen ahogy Szent Pál tanítja: „bármit tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa.” (Kol 3,17). A kötetben szereplő tizenkét mesterség kiemelése persze nem véletlen, a Szentírás bővelkedik ezek szimbólumaiban. Kezdve az írnok képétől, folytatva a betegeket gyógyító Krisztuson át egészen addig, hogy Jézus az „ács fiaként” jelenik meg a szemünk előtt, akinek a tanításait, a szőlősgazdáról vagy éppen a földművesről szóló példabeszédeit jól ismerhetjük.
Jóllehet Jean Hani vizsgálódásai középpontjában a Biblia áll, de bátran nyúl a szenthagyományhoz és a liturgia kevésbé ismert elemeihez éppúgy, mint a kereszténység előtti és a kereszténységen kívüli hagyományokhoz, nemcsak jártasságát bizonyítva ezzel a tradicionális tanításokban, hanem azt is, hogy egyetemes tudásról van szó. Az igazi mesterség ugyanis mindig és mindenhol az isteni tevékenység leképeződése, és a helyesen felfogott foglalatossággal az ember tudja, hogy „Isten képmásához kerül közelebb, egyúttal azt is, hogy Isten nincs rögzülve e képmásban vagy feladatban, és hogy a benső utazás végén Isten »megszünteti a mesterségeket«, ahogyan megszüntet minden szimbólumot, hogy végül feltárja a kimondhatatlant”.
A francia katedrálisok kőfaragványainak illusztrációival bővített kötettel debütáló Sursum Kiadó tudomásunk szerint a gazdag életművet maga mögött hagyó Jean Hani isteni liturgiáról szóló művét is tervezi megjelentetni. Mindenesetre a megjelenésében is igen impozáns első kötetet erős, útkijelölő választásnak nevezhetjük, külön elismeréssel szólva a művet értőn és alázattal magyarra átültető Kocsi Lajosról.
Jean Hani: Isten mesterségei – Bevezetés a munka spiritualitásába. Sursum Kiadó, Gödöllő, 2017
Pintér Balázs