2019. november 24., vasárnap

A baloldali lázongások kapcsán



Sosem tartoztam azok közé, akik a jelenlegi kormány működését kritikátlanul szemlélték, ennek ellenére bármikor, ha alkalmam adódik, felszólalok a kormány hatalmát megdönteni vagy meglazítani igyekvő „balliberális” forrongások és lázongások ellen. (Halkan megjegyzem, a „balliberális” jelző felesleges szószaporítás, ugyanis a liberalizmus alapvetően baloldali képződmény.) Felszólalásaim oka az, hogy pártpolitikától mentesen, pusztán a tendenciákat vizsgálva azt kellett megállapítanom – nem volt nehéz –, hogy ezek a „felkelések”, amik eddig csupán gyanúsan ügyetlenül kivitelezett, szekunder szégyenérzetet keltő mocorgásokként öltöttek testet, mindig baloldali ideológia mentén szerveződnek. Vagyis az utóbbi évek során nagyobb tömegeket megmozgató tüntetések – nem is annyira burkolt – célja minden esetben az volt, hogy egy aktuális társadalmi-politikai problémát meglovagolva (netadó, túlóratörvény, Erdogan látogatása stb.) a hagyományos értékrend utolsó védőbástyáit lerombolják.

Ki nem akarja, hogy a helyzet jobb legyen? Ki nem akar jobb fizetést, otthonos lakást, tiszta és biztonságos életteret, korrupciómentességet, ki nem akar több tiszteletet és megbecsülést embertársai vagy egyenesen az állam részéről? Sajnos a magyar történelemoktatás már gyerekkorunk óta arra nevel bennünket, hogy ha ezt a sok szép és jó dolgot el akarjuk érni, ennek leggyorsabb és legbiztosabb módja: a lázadás. Főleg, ha az ország vezetői a „konzervatív” jelzővel illetik magukat, és esetenként még a szerint is cselekednek. A tüntetésekre ravasz jelszavakkal elcsalt hasznos idióták fejében az az általános képzet él, hogy ha a kormányt elzavarják, akkor minden kapásból jobb lesz. Hogy kik által és milyen értelemben és egészen pontosan kik számára lesz jobb, az egy mellékes, a távoli jövő homályába tolható kérdés.

Hangsúlyozom, nem beállni a tüntetők közé nem jelenti azt, hogy a kormány bizonyos lépéseit, ideológiai beállítódását illetően ne lennének vagy lehetnének fenntartásaink. De mégis mitől lenne jobb a helyzet, ha a helyükre a szivárványzászlót lobogtató, nemek, családok, vallások eltörlését szorgalmazó, multikulti agymosáson nevelkedő, az élet legnagyobb értékének az internetet és az okostelefont tekintő liberális csürhe, vagy az elvileg harminc éve megszűnt kommunizmus pusztulni képtelen utódszervezetei kerülnének? Semmi. Sőt, határozottan rosszabb lenne. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy belássuk, a liberális álértékek járványszerű terjesztése egy olyan, napról napra egyre közeledő torz utópiába hajszolja a társadalmakat, amely végül minden hagyományos struktúrát és emberre emlékeztető jellemvonást a földdel tesz egyenlővé.

Jelenleg minden nagyobb társadalmi hatást elérni képes hazai ellenzéki tömörülés többé-kevésbé ezen liberális ideológia mentén határozza meg magát (ismeretes, hogy egyre zavarosabb hatalmi céljai érdekében ebbe a sorba még a Jobbik is beállt). Ez azt jelenti, nem egyszerűen másfajta kormányzási alternatívát, nem csupán új vezetőket (akik, a választásokat elnézve, sokszor nem is annyira újak), nemcsak a mindig beígért adócsökkentést és béremelést, hanem másfajta ideológiát is kínálnak számunkra. Egy olyan ideológiát, ami az egész történelemben mindig is a rombolás és a lázadás mentén bontakozott ki. Egy az idők során egyre perverzebb formát öltő és egyre agresszívebben fellépő ideológiát, amire önkéntelenül is igent mondunk az időszakosan új erőre kapó kormányellenes tüntetésekhez való csatlakozással.

A kormánnyal szembeni kritikus fellépés és a liberális lázongás két külön dolog… lenne, Magyarországon azonban a kettő teljesen összeolvadt (tegyük hozzá: ez a történelem során, az ’56-os forradalmat leszámítva, majd hogy nem minden alkalommal így volt). Ha jogosan, ha jogtalanul, ha saját elhatározásból, ha a tömeglélektan jól ismert működési mechanizmusának engedve (ez utóbbi azért jóval gyakoribb), aki ma kormányellenes hangokat pendít meg, azt – leszámítva néhány, nem túl nagyszámú, kellően szilárd meggyőződéssel rendelkező radikálisabb csoportosulást – kegyetlenül elsodorják a liberalizmus ellenzékben is félelmetesen magasra csapó hullámai.

A ma ismert, komolyabb sajtóvisszhangot kapó ellenzéki megmozdulások tehát egytől-egyig a liberalizmus térnyeréséhez asszisztálnak. De van rosszabb hír is. Ezek a megmozdulások nem spontán módon, és nem „alulról” szerveződnek. Egyébként is, sokan kimutatták már, hogy a releváns társadalmi hatást elérő, mérvadóbb szervezetek és ideológiai áramlatok soha sem „alulról” bontakoztak ki. Az interneten megtalálható egy ex-KGB ügynök, Juri Bezmenov előadása arról, milyen körmönfont módszerek léteznek egy ország destabilizálására, és azt követően a megszállók érdekeit megfelelőbben kiszolgáló rendszer kiépítésére. Vélhetően ezen elv állt az „arab tavasz” hátterében is, ahol a külföldi érdekeket képviselő hivatásos felforgatók az adott országok kormányainak valós hibáira rámutatva és így forradalmat kirobbantva sok helyen elérték, hogy leváltsák a máskülönben nehezen betörhető arab vezetőket. Nem sokkal ezelőtt Földi László is felhívta a figyelmet több műsorban (itt, itt és itt) a külföldi ügynökszervezetek és a masszív liberális ideológiát már az anyatejjel magukba szlopáló, külföldön képzett politikusnövendékek magyarországi ténykedéseinek veszélyeire (a Momentumos Fekete-Győr András csak egy a sok közül). Szólásszabadság és művészi önkifejezés ide vagy oda, érdemes szem előtt tartani, hogy Dunát lehetne rekeszteni azokból a hírportálokból, könyvekből és filmekből is, amik ugyanúgy az emberek tudatos szemléleti megmérgezése, és – közvetve vagy közvetlenül – a fent említett ügynöki felforgatás jegyében fejtik ki hatásukat.

Nos, egy ilyen jellegű, színfalak mögött tudatosan megszervezett, a felháborodott nép jogos ellenkezésének beállított támadás Magyarországot is érintheti (és igazából már érintette is jó néhányszor az elmúlt bő évtizedben, egyelőre kevés sikerrel). A jelenlegi politikai hadszíntéren ugyanis nem igazán arról van szó, hogy két vagy több fél a megadott játékszabályokat betartva megpróbál kormányzásra törni: idegen érdekeket képviselő erők a velük rokon helyi szerveződésekkel szövetkezve, a szabadság és a mindent elfogadás közhelyeit durrogtatva meg akarják fosztani az országot maradék szuverenitásától és egyre több helyen repedező hagyományaitól.

Erre az utóbbi időkben Szakács Árpád hívta fel komolyabban a figyelmet egy nagy visszhangot kiváltó cikksorozatával, ahol azt bizonygatja, hogy a magyar kulturális életet még ma, az elnyomó kormány elnyúló regnálása idején is a liberális, baloldali, következésképp nemzetellenes körök uralják, méghozzá elképesztő fölénnyelEgy-két éve a kormányközeli média mintha néhány műsorában szintén tradicionálisabb, jobboldalibb, harciasabb hangot ütne meg. Ilyen például az M5-ön sugárzott Ez itt a kérdés (ennek egyik műsorvezetője, Trombitás Kristóf, ha túlontúl óvatosan is, szimpátia jeleit mutatja a tradicionális szerzők és szemléletmód irányába), vagy a Hír Tv-n látható Credo, mely utóbbinak második adásában a fentebb említett Szakács Árpád, a fősodratú médiára egyáltalán nem jellemző módon, olyan dolgokat említ meg (a szabadkőművesek vagy a zsidóság felforgató szerepe a magyar történelemben, az 1789-es francia forradalom elítélendő volta, de még Guénon neve is felbukkan), amiknek érdemi figyelembe vételével tényleges és valóban jobboldali fordulatokra lehetne kilátás. Szakács egyébként néhány napja kitüntetést is kapott, ahol a díj átvételét kísérő beszédében nem rettent meg attól sem, hogy határozott kritikával illesse a kormányt és a kormány azon anyagi támogatásokért felelős tagjait, akik a mai napig szemrebbenés nélkül asszisztálnak a baloldali álkultúra terjesztéséhez és Magyarország megsemmisítéséhez.

Vajon kellően felkészült a kormány az ilyen jellegű, a jövőben talán nagyobb fokozatra kapcsoló felforgató támadásokat illetően? Hajlandó állítólagos konzervativizmusának megvédése érdekében nézeteit radikalizálni és a baloldali erőkkel nyíltabb és határozottabb konfliktust felvállalni? És egy másik, ezzel összefüggő kérdés: hol vannak a kormány rátermett és megfelelő ideológiával rendelkező fiataljai, akik a közeljövőben a párt kiöregedő tagjait felváltva továbbra is valós alternatívaként lesznek képesek fellépni a külföldről támogatott, az okostelefonfüggő fiatalok körében vélhetően népszerűbb és trendibb Fekete-Győr-féle „cukifiúkkal” és a „ma született bárány” vagy a „légynek sem ártana” kinézetű Karácsony Gergelyekkel szemben?

G. J.

2019. szeptember 24., kedd

Magyar Hüperión 22. szám


VII. évfolyam 1. szám, 2019. ősz (22. szám)

KIEMELT TÉMÁK:

• Népesedéspolitika
• Kommunizmus és okkultizmus
• Takáts Gyula költészete
• A szokásokról
• Erotika és képregény

TARTALOM:

3. Előhang
5. Szabó Csaba: A diabolizált állam
25. Horváth Róbert: Karl Marx és a sátánizmus
28. Claudio Veltri: Mágikus Lenin
31. Alekszandr Dugin: Az „orosz kozmizmus” ideológiai összeesküvése
40. Walter Catalano: Bolsevizmus és kozmizmus. Tudomány, mágia, forradalom
48. Dubniczky Zsuzsanna: Roerichről – művei tükrében
52. Takáts Gyula: „A reális hüperióni”. Válogatott versek és gondolatok
70. Edl András: A léghajó üzemeltetés nehézségeiről. A szokások kapcsán
82. Taraszevics Zsuzsa: A pornográfia esztétikuma a vizuális művészetekben. Sade márki, Guido Crepax és Milo Manara

KULTURÁLIS SZEMLE

• Bernice Glatzer Rosenthal (szerk.): Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában H. R.
• Lányi András: Oidipusz, avagy a természetes ember – Stamler Ábel
• Douglas Harding: Fej nélkül – Laki Zoltán
• Erdei Zoltán: Az elmélyedés metafizikai értelmezése – Gődény Jonatán
• Buji Ferenc: Tat tvam asziHorváth Róbert

AJÁNLÓK

A türelem köve. Perzsa népmesék – S. Á.
Walther von der Vogelweide összes versei – S. Á.
• Keresztes Szent János: Istenismeret és Istenszerelem. A Misztikus Doktornak tulajdonított rövid értekezés – B. F.
• Thomas Keating: A világ szíve. Bevezetés a kontemplatív kereszténységbe – F. I.
• Francis X. Clooney SJ: Tanulhatnak-e egymástól a vallások? Új felismerések és kapcsolatok a hagyományok találkozásában – H. R.
• Simai Mihály: Visszhang­zik a fény. Válogatott, új és újraírt versek – H. R.
• Clive Staples Lewis: A rettentő erő – G. J.
• Joris-Karl Huysmans: A különc – N. B.
• A-HA: Scoundrel Days – N. B.
• Pirkan: Pirkan – H. R.

E SZÁMUNK SZERZŐIRŐL

Kapható: a Relay és az Inmedio üzleteiben, valamint a Magyar Posta kirendeltségeiben országszerte. Ára: 1080 Ft. Előfizetés: az ország bármelyik postahivatalában, a kézbesítőknél, az ingyenesen hívható +36-1-767-8262 telefonszámon, valamint elektronikusan: hirlapelofizetes@posta.hu. Egy évre 1780 Ft, postaköltséggel együtt (évi két szám). A korábbi számok megrendelhetők (minimum három szám): kvintesszencia@tradicio.org. A korábbi számok megvásárolhatók: az Anima Könyvesbolthálózat (Pult Kft.) üzleteiben. Első 20 szám tartalma. 21. szám tartalma. Megjelenés: 2019. szeptember 26.